Izgalmasra sikerült a 2018-as Honda Accord

A 2018-as Honda Accord vadonatúj formavilággal mutatkozott be. A teljesen új külső alatt fontos újítások rejlenek, amelyek révén új mércét állít az Accord a középkategóriás szedánok között. Amerika legkelendőbb személyautója új stílussal és technológiai arzenállal száll ringbe ismét, hogy elődjeinek sikereit még tovább fokozza.

A külsőt nézve néhány részletében több családon belüli modellre is emlékeztet az új Accord, azonban látszik a tervezők igyekezete, miszerint egy sportosabb és komolyabb kiállású generációt akartak életre kelteni.

A súlypont csak optikailag került hátra. Valójában 1 cm-re lejjebb van, az eloszlás majdnem pontosan az ideális, 60/40-es arányt követi.

 

Búcsúzni kell a kupé kiviteltől, az élvezetes vezetéstől viszont annál kevésbé! Sőt, az 1,5 és 2,0 literes turbómotorok, az új futómű és váltók, valamint az egyedi hangulatú belső tér új színt visz a szedánvásárlók mindennapjaiba.

Az osztott C-oszloppal és a küszöb vonalaival optikailag a hátsó tengely felé helyezték a súlypontot. Az elegáns övvonal és a megnyújtott, csapott elejű motorháztető prémium és magabiztos hatást kelt. A LED-es első lámpák és a szárnyszerű hűtőmaszk ismerős lehet a korábbi generációtól vagy Civic és Clarity modellektől, azonban a hátsó rész az osztott lámpatesttel egyedibb hatást kelt.

Szép kipufogóvégek, mesterien megtört küszöb. 2.0t jelzés először Hondán.

 

Az 1,5 literes turbómotor 192 lóerőt és 260 Nm-t mozgósít az első kerekekhez. A Civic Type R gyengített blokkja, a 2,0 literes erőforrás 252 lóerőt és 370 Nm-t produkál. Utóbbi egység a V6-os szívómotort hivatott helyettesíteni. Az élvezetes vezetésben rövid kapcsolású, hatfokozatú manuális sebességváltó vagy az erősebb erőforráshoz 10 fokozatú automata, a gyengébbhez CVT a partner. Utóbbiak hangolása teljesen új a dinamizmus és a hosszú végáttétel szempontokat figyelembe véve.

Motor Teljesítmény Forgatónyomaték
1,5 liter, 4 henger, turbó 192 LE (@5500 rpm) 260 Nm (@1500-5000 rpm)
2,0 liter, 4 henger, turbó 252 LE (@6500 rpm) 370 Nm (@1500-4000 rpm)

29%-ban alkotja ultra nagy szilárdságú acél az Accord vázát, amely pillanatnyilag a legmagasabb arány a Honda autói között. A súlycsökkenésben - ezen fontos elemen kívül - a turbós blokkok és az új automata váltó alacsonyabb tömege is közrejátszott. A elsőkerék-hajtású autóknál ideális, 60/40%-os súlyeloszlást sokkal jobban közelíti mára a legnehezebb csúcsmodell is, esetében az egészen pontosan 61/39-cel ez majdnem tökéletesnek mondható. A jobb úttartásban és a nagyobb sebességnél kedvezőbb stabilitásban az alacsonyabb súlypont, üléspozíciók és magasság, továbbá a szélesebb nyom- és tengelytáv, valamint az új kormányáttétel, az ezredmásodpercekben "gondolkodó" adaptív lengéscsillapítás, és végül az új első McPherson és multi-link hátsó felfüggesztés egyaránt közrejátszik. Utóbbiak összetevői jobb merevséggel, illetve hatékonyabb helykihasználással büszkélkedhetnek.

Megújult a 8 colos központi egység, amely a sokak által hiányolt tekerős hangerő-szabályozót és tekerős rádióállomás-keresőt kapott. A kihangosítóhoz való telefoncsatlakoztatás sokkal egyszerűbb lett, bizonyos készülékeknél ez korábban komoly gondot okozott és rengeteg kritika érte miatta az egységet. A gyermekbetegségek orvoslásán túlhaladva egy koncertterem vagy opera inspirálta belső térben találjuk magunkat, amely valahogy a 2000-es évek első felében hangsúlyosabb törekvésekhez való újabb visszatérés: az Accord szónak megfelelő, harmonikus hangulatot igyekeztek teremteni a tervezők:

Az A-oszlop még keskenyebb lett, a megnövekedett helykínálat miatt újrapozicionált ülésekből így még zavartalanabb a kilátás előre. Most már szellőztetést is kaptak az első ülések a fűtés mellé, a hátsó ülőalkalmatosságok fűtése pedig immáron a comb- és a derékrészre egyaránt kiterjed.

Apple CarPlay™ és Android Auto™, valamint, wifi, felhőszolgáltatások, távoli diagnosztika, távoli motorindítás, biztonsági rendszerek arzenálja, 4, 8, vagy 10 hangszórós hifi (450 W) és még több várja a vásárlókat.

A hibrid változat leköszönő tagja 212 lóerős összteljesítményével, hatékonyságával és díjarzenáljával páratlan a kategóriában. Utódja 2,0 literes, Atkinson-ciklusú, 40%-kal jobb termikus hatásfokú erőforrást kap. A Honda Accord Hybrid elektromotorja a világon először tartalmazott olyan mágneseket, amelyekben ritka földfémek nem kerültek felhasználásra. A kétmotoros hibrid rendszer hagyományos automata váltó nélkül, többféle vezetési módban működik. Az akkucsomag bekerült a hátsó ülések alá, így a csomagtartó mérete megegyezik a benzines modellekével. A gyártás egyébként pár év után visszakerült Japánból az USA-beli Ohióba.

A Honda Accordról

A középméretű szedánok között 2013 óta népszerűségben verhetetlen az Accord az egyéni vásárlók körében. 2017 első öt hónapját tekintve a modell az abszolút favorit a lépcsőshátúak birodalmában és a második legnépszerűbb személyautó Amerika-szerte. Előtte kisebb testvére, a Civic áll... Az Accord páratlan sikerekkel büszkélkedhet a Car and Driver magazin éves elismeréseit tekintve: semmilyen más autó sem 31-szeres top 10-es díjnyertes.

A Honda Accord 1976-os bemutatása óta több mint 13 millió példány kelt el belőle Amerikában. A modell az első volt a japán autógyártók termékei között, amely Amerikában készült. 1982 novembere óta gyártása szüntelenül folyik a Honda Marysville-i egységében. Az elmúlt 35 évben több mint 11 millió Accord hagyta el a létesítményt.

Az új Accord 1,5 és 2,0 literes turbós erőforrásai az Ohio-beli Anna-ben, a CVT váltó a szintén Ohio-beli Russells Pointban készülnek. Az új 10 fokozatú automata sebességváltó a Tallaposa-beli Georgiából kerül az autókba. Az utóbbi két létesítmény érdekessége, hogy a Honda nemrég egy 149 millió dolláros beruházást indított útjára, hogy az üzemek felkészüljenek a 10 fokozatú erőátviteli egységek és alkatrészeik amerikai gyártására.

A Hondáról

A Honda megbízható, üzemanyag-hatékony és élvezetes vezetést biztosító autókat kínál fejlett balesetmegelőző rendszereivel együtt több mint 1000 önálló, USA-beli márkakereskedésben. A modellpalettát a Fit, a Civic és az Accord személyautók adják a HR-V, CR-V és Pilot szabadidő-autókkal együtt, a Ridgeline pickuppal és a családi Odyssey-vel kiegészítve.

A Honda 34 éve kezdett autógyártásba Amerikában. Jelenleg 19 főbb létesítményt működtet a kontinens északi részén. 2016-ban az USA-ban eladott Hondák több mint 96%-a Észak-Amerikában készült hazai és világpiaci alkatrészek felhasználásával.