A Honda Civic Type R-t választotta az Év Női Autójának zsűrije a „Legjobb teljesítményorientált autónak”

  • A lenyűgöző hot hatch világpremierje óta sorra nyeri a díjakat
  • Az új Civic Type R az angliai Swindonban készül, innen exportálják a nemzetközi piacokra
  • Az „Év Női Autója díj” az egyetlen cím, amelyet kizárólag nők alkotta zsűri ítél oda

A vadonatúj Honda Civic Type R hódította el az Év Női Autója verseny „Legjobb teljesítményorientált autó” címet. Ez igen komoly elismerés, a döntőbizottság soraiban ugyanis kizárólag a szebbik nem képviselői ültek.

Bár az új Civic Type R csak nemrég mutatkozott be, máris tucatnyi díjat zsebelt be. Júniusban az Auto Express olvasói szavazták meg a legjobb hot hatch-nek, a múlt hónapban pedig a Sport Auto választotta a legjobb import kompakt sportkocsinak.

A Civic Type R a vadonatúj ötajtós Civic alapjaira épül, és olyan kiemelkedő teljesítmény jellemzi, hogy a vezetési élményt illetően közúton és versenypályán is maga mögé utasítja a forró ferdehátúak kategóriájának többi szereplőjét. A többszörös díjnyertes 2.0 VTEC TURBO motor optimalizálásával 320 LE-re tornázták fel a csúcsteljesítményt, így a százas sprinthez mindössze 5,7 másodperc szükségeltetik, a végsebesség pedig eléri a 272 km/órát.

Az Év Női Autójáról döntő bizottságot húsz ország 25 autós-újságíró hölgye alkotta. A nevezési listán 420 autó szerepelt, ezek közül választották ki a hatvan legjobbat, mielőtt győztest hirdettek volna a különféle kategóriákban.

Az új autók több mint felét hölgyek vásárolják, igen fontos tehát, hogy miként vélekednek a különféle modellekről. Fantasztikus, hogy a Civic Type R a nők körében is rendkívül népszerű  - osztotta meg gondolatait Philip Ross, a Honda Motor Europe alelnöke.  - Az új Type R-t elképesztő teljesítmény jellemzi, ugyanakkor megmaradt végtelenül praktikus és sokoldalú ferdehátúnak, ami egyedülállóan magas használati értékre lehet büszke – fűzte hozzá.

Az új Civic Type R gyártása 2017 nyarán kezdődött meg a Honda swindoni üzemegységében (HUM), ahol az ötajtós Civic összeszerelését is végzik. Akárcsak az alapmodellt, a Type R-t is innen szállítják a nemzetközi piacokra, beleértve Európát, Japánt és az Egyesült Államokat is. Érdekesség, hogy az új Civic Type R az első Honda-emblémás Type R, amit hivatalosan forgalmaznak Észak-Amerikában.